Alapítványunk adószáma: 18891120-1-18 Számlaszáma: 11747006-20197746

Almaszedés Sótonyban

A tanév elején megbeszéltük, hogy idén az osztállyal elmegyünk almaszedésre abból a célból, hogy megismerkedjünk a munkafolyamattal, az ehhez szükséges eszközökkel, Csempeszkopácson pedig besegítettünk a szüretelésbe és a gyümölcsszedésbe.

Egy szép októberi napon, megfelelő ruházatban és kosarakkal felszerelkezve indultunk el a sótonyi almáskertbe.  Megérkezésünket követően kedvesen fogadtak bennünket és megmutatták azt a területet, ahol nekiláthattunk gyűjteni a szép piros gyümölcsöket.  Leszedtük a fáról az érett almákat, és óvatosan helyeztük őket a kosárba, nehogy megsérüljenek. A teli kosarakat a sor végére vittük, ahol autóba raktuk őket. Amikor végeztünk a munkával, a szép napos időben sétáltunk a kertben, és több fajta almát ismertünk meg. 

Miután hazaérkeztünk kiválogattuk a sérült almákat, amiből másnap az osztály örömére almás lepényt sütöttünk.

Közben gyakoroltuk a hámozást, reszelést. Az ép almákat levittük a hűvös pincébe, így sokáig egészséges marad, osztályunk pedig még heteken át élvezheti a finom, ropogós gyümölcsöt.

Készítette: Milkovits Éva 7. osztály  

         

Nyitvatartás

Intézményünk a tanév ideje alatt vasárnap 16 órától (kollégiumi beköltözés miatt) tart nyitva péntek délután 18 óráig.

A hivatalos ügyek intézésére munkanapokon 7 óra 15 perctől 16 óráig van lehetőség.

Eseménynaptár
<< jan 2018 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
Események
  • Nincs bejegyzés