Alapítványunk adószáma: 18891120-1-18 Számlaszáma: 11747006-20197746

rumkastely

Irány a buli!

Rum-Kastély EGYMI médiaszakkörének diákjai az idei tanévben is egy új kisjátékfilmet forgattak, melyet az esélyegyenlőségi nap alkalmából sok szeretettel osztunk meg az iskola honlapján.

A kisfilm a fiatalok ötletei alapján készült történet, melybe beleszőhették érzelem- és fantáziavilágukat, saját szemléletmódjukat, és vágyaikat. Az alkotásban van humor, szerelem, bánat és öröm egyaránt, ami a korosztályukat éppen foglalkoztatja. A forgatókönyv összeállítását már a tanév elején megkezdtük, a forgatásokra pedig február és március hónap első felében került sor. A helyszínt ismét a kastély és annak sűrű parkja szolgáltatta.

A filmforgatások mindig nagy örömmel, és izgalommal töltik meg a gyermekek szívét-lelkét, hisz alig várják, hogy munkájuk kész alkotássá formálódjon, melyben láthatják a befektetett energiájuk és munkájuk gyümölcsét.

A Berzsenyi Dániel Könyvtárral kötött együttműködés keretében, és Boros Ferenc, a könyvtár munkatársának szakmai segítsége által a diákoknak egy újabb ötlete ismét megvalósulhatott és kerek kisfilmmé formálódott.

A film megtekinthető az alábbi linken: https://www.youtube.com/watch?v=VkPPLV5E8EE

Győrváry-Góth Szilvia és Beke Ildikó

 

Rendhagyó testnevelésórák

Rum-Kastély EGYMI diákjai örömmel fogadták Horváth Győző, a Hátrányos Helyzetű Sportolókért Alapítvány kuratóriumi elnökének önzetlen felajánlását, miszerint szívesen részt venne a fiatalok mozgásnevelésében. A többszörös világ- és Európa-bajnok edző heti rendszerességgel foglalkozik a kastély diákjaival. A gyerekek nagy örömmel és lelkesen kapcsolódnak be az edzésekbe, mely során lehetőségük nyílik új mozgásformák elsajátítására.  A kick-box és thai boksz gyakorlati alapjainak, és különböző önvédelmi fogásoknak a megismerése mellett fejlődik mozgáskoordinációjuk, figyelem és koncentrációs képességük, kitartásuk és állóképességük egyaránt.

Horváth Győző odaadással, türelemmel és szakértelemmel foglalkozik a diákokkal, mindenkivel az egyéni képességei alapján. Ezek az alkalmak új színt visznek a fiatalok mindennapi életébe, ösztönzi őket a napi mozgás és az egészséges életvitel kialakítására, és a sport szeretetére.

Ezúton is köszönjük Horváth Győző edző támogatását, és hogy az iskola számára gyűjtött adományok mellett személyes jelenlétével, idejével és szakértelmével is hozzájárul Rum-Kastély EGYMI diákjainak fejlődéséhez.

Győrváry-Góth Szilvia

Farsang – 2020. február 25.

2020. február 25-én, kedden az iskola apraja- nagyja farsangi mulatság keretében búcsúztatta el a telet. A zenés, táncos délutánon a kollégium tanulói saját készítésű fánkkal kedveskedtek a mulatozóknak. Meglepetésekben sem volt hiány, idén az iskola munkaközösségei közösen léptek fel a tanulók megörvendeztetésére. A farsangi bálban megéhezett, megszomjazott gyereksereg a büfében frissülhetett, ami roskadásig volt finom falatokkal. A vidám és mókás nap élményeit másnap is emlegették a diákok és felnőttek.

Tavaszváró szavalóverseny

Iskolánkban immár hagyomány, hogy minden évben megrendezzük tavaszváró szavalóversenyünket.
A tanulók már hetek óta szorgalmasan készültek erre az eseményre, tanulták, gyakorolták a kiválasztott verseket.  A megmérettetésen minden csoport képviseltette magát. A legtöbben egyedül, de voltak akik társaikkal vállalkoztak egy-egy vers elmondására. Nagy öröm számunkra, hogy a nehezebben kommunikáló tanulók is segítséggel ugyan, de egyre bátrabban szerepelnek. Sok szép verset hallottunk, amelyeket a lelkes közönség nagy tapssal jutalmazott.
Minden szereplő oklevelet és tárgyjutalmat vehetett át a zsűritől.

Kissné Móricz Márta

Fánksütés

Január és február egy-egy csütörtökjén a kollégium lakói együtt főzhettek a Flextronics Kft. dolgozóival. Mindkét napon 7-7 felnőtt és diák gyúrhatta együtt a fánknak valót. A közös munka azonban itt nem ért véget, hiszen a sütés is közösen történt, melynek végén a két nap összesen 220 db fánk sült ki, így jócskán jutott mindenkinek.

A fánksütés után vendégeink a maguk által hozott alapanyagokból közösen készítettek farsangi álarcot a tanulókkal. Az elkészült álarcok jó szolgálatot tesznek majd az iskolai farsangon.

A jó hangulatú találkozókon felnőtt, gyerek egyaránt jól érezte magát.

Domján Csaba
nevelőtanár

ZÖLD HÉT PROJEKT

Hóemberek Világnapja (január 18.) alkalmából Zöld Hét Projektet szerveztünk tanulóink számára Varázslatos jégvilág (2020. január 13-17.) elnevezéssel. Öt napon át, minden nap egy órában tartottuk a foglalkozásokat azzal a céllal, hogy felhívjuk a diákok figyelmét a klímaváltozásra, annak okaira és a megállítás egyszerű módjaira. MOZGÁS NAPJÁN az előre elkészített papírhógolyókkal (az időjárás nem volt kegyes hozzánk, nem volt hó, csak köd és párás levegő) célba dobtunk, gurítottunk, „hócsatát” vívtunk, valamint szabadon mozogtunk zenére szalagokkal. A KÉZMŰVESSÉG NAPJÁN hóembereket rajzoltunk, azokat mintáztuk és helyeztük őket téli környezetbe ragasztással, számítógépes technikával. Több technika felhasználásával újrahasznosítottuk a PET palackokat, melyek mostantól kezdve pingvinek formájában díszítik tovább a csoporttermet. A MESE, VERS NAPJÁN megnéztük közösen a Jégvarázs című mesefilmet, olvastunk és dolgoztunk fel meséket pl. Holle anyó, Egy eltévedt hópihe. A KÖRNYEZŐ VILÁG FELFEDEZÉSE NAPJÁN képek, videók segítségével elutaztunk az Északi és Déli- sarkra. Ismereteket szereztek a tanulók a vidék éghajlatáról, az ott élő állatokról. Kísérleteztünk vízzel, jéggel, megfigyeltük a halmazállapot-változásokat, következtettünk, becsültünk, mértünk. Kitértünk a klímaváltozásra, annak okaira és a tenni akarás lehetséges módjaira. Könyveket, képeslapokat, fényképeket, festményeket nézegettünk a télről, megbeszéltük a téli időjárás jellemzőit, kitértünk a növények, állatok életére a hideg évszakban. Az ÉNEK, ZENE, TÁNC NAPJÁN sétáltunk az erdőben, és miközben madáreleséget helyeztünk ki a madáretetőkbe hallgattuk a téli erdő hangjait, próbáltuk a hangokat differenciálni, megnevezni. Téli gyermekdalokra, mondókákra körjátékoztunk, mozgást utánoztunk. Hallgattuk Vivaldi: Négy évszak- Tél című zeneművét, próbáltuk megfejteni a zeneszerző gondolatait erről a csodálatos évszakról.

A tanulók miközben játszottak, könyveket, fényképeket, festményeket, videókat néztek, kézműveskedtek, zenét hallgattak, sétáltak, nagyon sok új ismeretet szereztek.

Rum, 2020.01.20.

Zsoldos Tiborné

 

Meghívó szakmai napra

Az érdeklődő szülők számára a +36 94 579 020 telefonszámon egyeztetve tudunk belátást biztosítani intézményünk mindennapjaiba.

Nyitvatartás

Intézményünk a tanév ideje alatt vasárnap 16 órától (kollégiumi beköltözés miatt) tart nyitva péntek délután 18 óráig.

A hivatalos ügyek intézésére munkanapokon 7 óra 15 perctől 16 óráig van lehetőség.

Eseménynaptár
<< ápr 2024 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Események
  • Nincs bejegyzés