Alapítványunk adószáma: 18891120-1-18 Számlaszáma: 11747006-20197746

Kezdőlap

Téli kavicsfestés

Az Ökoiskola tervezett programja valósult meg a tél három hónapja alatt. A csoportok tanulói, nevelői kavicsot festettek a télre jellemző motívumokkal, majd azokat közösen a kijelölt évszakágyásba helyezték el.

A tanulók ötletes munkái láthatók a képeken!

 

Pados Tamás

Ökoiskolai Munkacsoport vezetője

Hóvirágtúra

Az idei enyhe időjárásnak köszönhetően, már február elején kibújtak az első hóvirágok. A kastély környéki erdőben is lehet találni jó pár bokorral, de a kollégista gyerekekkel úgy döntöttünk, hogy keresünk máshol is. Egy kissé szeles délutánon 4óra után felkerekedtünk és Rábatöttősbe indultunk Hóvirágtúrára. A falu elején, egy üres telken rengeteg hóvirág fogadott bennünket. Óvatosan lépkedtünk vigyázva minden szálra. Fotókat is készítettünk, ahogy a gyerekek csodálják a tavasz hírnökét. Vacsorára érkeztünk vissza. Mindenki kellemesen elfáradt, de nagyon jól érezte magát.

Suboritsné Takács Szilvia

Tavaszköszöntő szavalóverseny

Február végén rendeztük meg iskolánkban a hagyományos tavaszköszöntő szavalóversenyünket, amelyen minden csoport képviselte magát. A tanulók magyar költők verseivel készültek, amelyek a tavaszi természetről, az állatokról szóltak. A nagyobbak közül néhányan hazafias verset adtak elő. A szereplést hosszas felkészülés előzte meg. A pedagógusok irányításával kiválasztotta mindenki a személyiségének megfelelő verset, értelmezték azt. Sok-sok gyakorlás után elérkezett a pillanat, amikor kiállhattak társaik és nevelőik elé, előadhatták kedvenc versüket. Felnőtteket meghazudtoló bátorsággal szerepelt mindenki. A jutalom sem maradt el, tárgyjutalomban és oklevélben részesült minden tanuló.

A zsűri döntése alapján az óvodás Szabó Milán, az iskolából pedig Ments Mercédesz, Horváth Katalin és Varga Viktória jutott tovább Keszthelyre a Felfénylő szavak szavalóversenyre, amelyet idén már 26. alkalommal rendeztek meg. Ezen a versenyen Vas, Zala, és Somogy vármegye tanulásban akadályozott és értelmileg akadályozott tanulói vettek részt. A népes mezőnyben iskolánk tanulói nem értek el helyezést, de nagyon szépen szerepeltek. A verseny után megnéztük a Balatont, amely nagy élményt jelentett számukra.

Angler Éva

Kissné Móricz Márta

Kirándulás a befagyott Balatonhoz

Minden évben tervezzük, hogy megnézzük a kollégistákkal a befagyott Balatont. 2024 január 10-én megvalósítottuk régi tervünket, és hét kollégistával és két kísérővel elutaztunk a jeges Balatonhoz. Első megállónk a balatonmáriai strand volt, ahol a parti sétányon megcsodálhattuk a szálanként jégbundába öltözött füves partszakaszt, és a jégpáncélba bújt mólón egyensúlyozhattunk a tó közepe felé. Innen Balatonfenyvesre kísért bennünk a fagyos északi szél, ahol a jég fogságába esett strandon a hidegtől reszkető kézzel töltöttük ki és fogyasztottuk el a magunkkal hozott forró teát, amely belsőnket melegítve átjárta testünket, és mi jóleső érzéssel nyugtáztuk, hogy a hideg ellenére is páratlan élményben volt részünk.

A jövőben is azon leszünk, hogy a kollégistákkal minél több mindent megfigyelhessünk a természet csodái közül.

Domján Csaba

Felejthetetlen nap a Kimba Elefánt Parkban

2023. május 24-én Rum-Kastély EGYMI iskolásai közös kirándulásra indultak Töltéstavára, a Kimba Elefánt Parkba. Vidám buszutat követően érkeztünk meg a Győr mellett található cirkuszi minivilágba. Kimba elefánt és társai vártak minket bemutatójukkal, melyért cserébe tanulóink répával etették meg a több tonnás állatokat. Ezután fóka showt néztünk, sőt egy tanulónk még a fókaidomárok munkájába is betekintést nyert. Ebéd elfogyasztása után a cirkuszi sátorban egy western bemutatón vettünk részt, majd a legbátrabbak cowboy-ként pattantak fel a lovak nyergébe.

A nap hátralévő részében szabadprogram volt, amikor is fagyiztak, hintáztak, ugráltak és persze állatokat etettek, simogattak a tanulóink. A színes programkínálatról és a jó hangulatról beszéljenek a képek.

Ezúttal is köszönjük a Rumi Csigabiga Alapítvány támogatóinak, hogy felajánlásaiknak köszönhetően megvalósulhatott a kirándulás.

Ihász-Kozmor Barbara

Nyári ügyelelt

ÜGYELETI NAPOK 2023.
    Rum-Kastély EGYMI
Ügyeleti napok  Ügyelet ideje Ügyeletes neve Beosztása Telefonszám E-mail
2023.     július 5. 9:00-13:00 Dr Ihász-Kozmor Barbara intézményvezető helyettes 20/3591237 helyettes@rumkastely.hu
2023.     július 19. 9:00-13:00 Domjánné Éder Marietta intézményvezető 20/3948255 rumkastely@rumkastely.hu
2023. augusztus 2. 9:00-13:00 Dr Ihász-Kozmor Barbara intézményvezető helyettes  20/3591237 helyettes@rumkastely.hu
2023. augusztus 16. 9:00-13:00 Domjánné Éder Marietta intézményvezető 20/3948255 rumkastely@rumkastely.hu

Élménydús foglalkozás Jamie-vel és Nomáddal

Állatasszisztált foglalkozás Rum-Kastély EGYMI-ben

 

Hosszú távú célunk, hogy az intézmény oktató-nevelő munkáját ismét állatasszisztált terápiás foglalkozásokkal színesítsük. Ezért felkerestük a soproni székhelyű WinDogs Sport és Terápiás Kutyás Egyesület szakembereit, és részvételükkel 2023. április 25-én megvalósult egy kutyával segített fejlesztő foglalkozás iskolánkban. Nagy izgalommal vártuk az intézmény tornatermében Bartalis Viktória állatfelvezetőt négylábú segítőjével Jamie-vel, Bogdán Krisztinát Nomád nevű kutyájával és Györe Laurát.

Az intézményben nevelkedő értelmileg akadályozott tanulók kitörő örömmel és lelkesedéssel fogadták a négylábú jószágokat, és a kutyák segítségével az elkövetkező 45 perc feladatainak és játékos gyakorlatainak végrehajtása móka volt és kacagás. A kutya jelenléte pozitív hatással van a gyermekek szociális és emocionális fejlődésére, segítenek a koncentrációban, szorongást oldanak, elfogadásra tanítanak és nem utolsósorban sok szeretetet adnak. A terápiás állattal való közös munka során a gyermekek lelkesek és motiváltak, miközben számos képességterület fejlesztése megvalósul.

A gyermekek nagy örömmel vezették pórázon Jamiet, eldobhatták a kedvenc labdáját, amelyet legtöbbször már a levegőben elkapott. Lelkesen követték őt az akadálypálya tornaszerein, és húzhattak képeket az oldaltáskájából. A legnagyobb örömujjongás a Jamietől való trükkök kérését és annak végrehajtását kísérte. A tanulók a feladatok végén simogatással és finom falatokkal jutalmazhatták az ebet, a bátrabbak még puszit is bezsebelhettek négylábú barátjuktól.

Lelkesen készülünk a WinDogs Sport és Terápiás Kutyás Egyesülettel való közös munkára, és bízunk benne, hogy a 2023/2024-es tanévben már heti rendszerességgel tarthatunk kutyával asszisztált terápiás foglalkozásokat az intézmény tanulóinak. Ezúton is hálás szívvel köszönjük az egyesület tagjainak a jelenlétét és segítségét.

Győrváry-Góth Szilvia

Ihász-Kozmor Barbara

Szereplés Hegyfalun…

Rumi Színkottás Zenekarunk tagjaival- Ivánfai Rebeka meghívására- február 21-én szerepelni mentünk Hegyfalura, a Gondviselés Háza Idősek Otthonába. Kedves fogadtatás után, sok érdeklődő idős néninek és bácsinak adtuk elő színes, tavaszias műsorunkat.

Amikor egyik diákunk szólóban elénekelte a Madárka, madárka című dalt, már sok könnycseppet láttunk a szemükben. Gitáros, szintetizátoros énekeinket nagy figyelem kísérte. A műsor végén, a közönséggel együtt újra elénekeltük a Tavaszi szél vizet áraszt… című dalt.

Nagyon megható volt, éreznünk az idős emberek felénk áradó szeretetét. Miután finom fánkkal, teával, kávéval megvendégeltek bennünket, hazaindultunk.

Útközben megálltunk a Szelestei kastély parkjában, ahol rövid sétát tettünk, és megcsodáltuk a gyönyörű, „hóvirágtengert”.

 

 Krizsánné Szabó Gabriele, Horváth Tünde, Németh Attiláné

Nyitvatartás

Intézményünk a tanév ideje alatt vasárnap 16 órától (kollégiumi beköltözés miatt) tart nyitva péntek délután 18 óráig.

A hivatalos ügyek intézésére munkanapokon 7 óra 15 perctől 16 óráig van lehetőség.

Eseménynaptár
<< Már 2024 >>
hkscpsv
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Események
  • Nincs bejegyzés