Alapítványunk adószáma: 18891120-1-18 Számlaszáma: 11747006-20197746

Ökoiskola hírei

Hóvirágtúra

Az idei enyhe időjárásnak köszönhetően, már február elején kibújtak az első hóvirágok. A kastély környéki erdőben is lehet találni jó pár bokorral, de a kollégista gyerekekkel úgy döntöttünk, hogy keresünk máshol is. Egy kissé szeles délutánon 4óra után felkerekedtünk és Rábatöttősbe indultunk Hóvirágtúrára. A falu elején, egy üres telken rengeteg hóvirág fogadott bennünket. Óvatosan lépkedtünk vigyázva minden szálra. Fotókat is készítettünk, ahogy a gyerekek csodálják a tavasz hírnökét. Vacsorára érkeztünk vissza. Mindenki kellemesen elfáradt, de nagyon jól érezte magát.

Suboritsné Takács Szilvia

Szakmai nap

Az Ökoiskola szakmai napját 2023.11.27-én tartottuk, melynek témája a fenntarthatóság, fenntartható fejlődés volt. A téma feldolgozásában szó esett a fenntarthatóság fogalmáról, a fenntartható fejlődés eredeti céljáról, a felborult egyensúly okairól, és a fenntarthatóságot veszélyeztető tényezőkről, mint az éghajlatváltozás, az üvegházhatás, a társadalmi veszélyek. Szó esett a probléma megoldásaként a 2019-ben, az EU vezetői által támogatott célkitűzésről, mégpedig, hogy 2050-re elérjék az országok segítségével a  klímasemlegességet az Európai Unióban.

 

Pados Tamás
Ökoiskolai Munkacsoport vezetője

Őszi kavicsfestés

Az Ökoiskola tervezett programja valósult meg az ősz három hónapja alatt. A csoportok tanulói, nevelői kavicsot festettek az őszre jellemző motívumokkal, majd azokat közösen a kijelölt évszakágyásba helyezték el.

A tanulók ötletes munkái láthatók a képeken!

 

Pados Tamás
Ökoiskolai Munkacsoport vezetője

VILÁG LEGNAGYOBB TANÓRÁJA 2023.

Iskolánk ebben a tanévben is csatlakozott ahhoz a nemzetközi oktatási projekthez, melyen keresztül a tanulók megismerhették a fenntartható fejlődést szolgáló Globális Célokat. A 2023. évi Világ Legnagyobb Tanórája programsorozata Magyarországon kilencedik alkalommal, 2023. október 2-6. között, a Belügyminisztérium, mint projektgazda megbízásából, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság az UNICEF Magyar Bizottság és a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács szakmai támogatásával, a PontVelem Nonprofit Kft. szervezésében került megrendezésre. Minden évben egy-egy téma került középpontba. A Világ Legnagyobb Tanórájának kiemelt témája ebben az évben a 10. globális cél, az egyenlőtlenségek csökkentése volt. A pedagógusok, a tanulók értelmi képességeinek figyelembe vételével dolgozták ki a tanóra anyagát. A tartalmat egy tanórán belül többféleképpen közelítették meg. A feladatok előrehaladtával bővítették a didaktikai célokat, miközben változatos pedagógiai módszereket igyekeztek alkalmazni. A frontális munka nálunk háttérbe szorult, a hangsúly a szemléltetésen, közös megbeszélésen, közös munkán volt. A rendelkezésre álló eszközöket igyekeztek maximálisan kihasználni, törekedve az egyéni haladási tempóra, és a differenciálásra. Tanulóink aktívan vettek részt a tanórák folyamatában, ismerkedtek az új fogalmakkal, tablókat készítettek, megfogalmazták, lerajzolták azokat a lehetőségeket, melyekkel Ők is aktív megvalósítói lehettek az egyenlőtlenségek csökkentése eszméjének.

Pados Tamás

SZÜRET 2023

Az idei szüret nem a szokványos módon sikerült. Sajnos az év folyamán az időjárás mifelénk nagyon mostoha volt a szőlőhöz. Nagyon gyenge minőségben, későn termett, de az éretlensége ellenére a madarak mégis megtalálták. Mire a tanév kezdődött, a nagyobb részét megették. Ennek ellenére a munkaközösség csoportjai tartottak egy szüreteléssel kapcsolatos tanórát, valamint néhány szerencsés csoport le tudta szedni azt a szőlőt, amelyet a madarak még nem fogyasztottak el. Reméljük, hogy a következő évben újra tudunk szüretelni és finom friss mustot inni.

Rum, 2023.09.20.

Kiss Tibor

ARADI VÉRTANÚK EMLÉKNAPJA

2023.10.05-én 10 órakor egybegyűltünk az iskola tízperces udvarán, hogy az idei tanévben is megemlékezzünk az ARADI VÉRTANÚK napjáról. Ezt a napot, hagyomány szerint megelőzte egy művészeti pályázat, melynek munkáit kiállítottuk az iskola halljában. A már megszokott módon, a Diákönkormányzat kezdeményezésével az indulás előtti időt arra használjuk, hogy összeszedjük a környéken található hulladékot, és ezt a túra folyamán is elvégezzük. Ily módon kapcsolva össze az emléktúrát a környezetvédelem fontosságával. Az idei tanévben is kicsit változtattunk az útvonal irányán, és az egyes akadályokon. A tanulók, elmondásaik szerint jól érezték magukat. Tetszettek az új ügyességi feladatok.

Az emlékhelyre érkezés után mindenki tisztelgett a hősök emléke előtt.

Rum, 2023.10.09

Kiss Tibor

Erdei iskola

2023.06.05-08.

1. nap: A Balaton- felvidéki Erdészet Erdei iskolájába indultunk hétfő reggel, ki autóbusszal, vonattal, ki pedig kisbusszal. Az idő sajnos esős volt, de a kedvünket nem szegte! Az útunk szerencsés volt, a helyszín pedig csodálatos. A hálók elfoglalása után ebédeltünk, sétáltunk, az udvaron játszottunk, majd következett a vacsora. A kora esti közös játék sem maradt el, ami felnőtteknek, gyerekeknek mosolyt csalt az arcára.

2. nap: Az ébredés után reggeli tornáztunk, majd 9 órakor kezdődött a napi program számunkra. Kenyeret és péksüteményt sütöttünk hagyományos módon, kemencében egy pék segítségével, irányításával. Közben a szabadtéri tűzrakóhelyen, bográcsban készült a finom gulyás. Az ebéd nagyon finom volt. Délután gyapjút szőttünk, amit szintén nagyon élveztek a gyerekek. Az esti programból nem maradhatott el ma sem a közös játék, illetve a meseolvasás.

3. nap: Ma kirándulást szerveztünk a táborozó gyerekeknek Nagyvázsonyba. Előtte mindenki elkészítette az úticsomagját. Napsütésben indultunk a 6km-es útra, majd félúton elkezdett esni az eső. Ez egy új izgalmat hozott. Nagyvázsonyban először a Postamúzeumot néztük meg, majd a vár helyiségeinek bejárása után következett a fagyizás. Az esőtől félve elektromos városnéző kisbusszal jöttünk haza, amit a táborozók közül senki sem bánt. Az esti programból ma sem maradhatott ki a mese, amit közösen hallgattunk meg.

4. nap: A 4. nap a táborozás utolsó napja. Hosszú erdei séta után, autóbusszal Tapolcára utaztunk, ahol a Malom- tó sétányon töltöttük az időt. Sétáltunk, halakat és vadkacsákat etettek a gyerekek, ebédeltünk, fagyiztunk és a tó melletti játszótéren vették birtokba a gyerekek a játékokat. Hazaérkezéskor az itthon maradt gyerekek és felnőttek nagy örömmel fogadtak bennünket!

Köszönöm szépen a kísérő felnőtteknek (Horváth Tünde, Suboritsné Takács Szilvia, Németh Attiláné, Czédli Csabáné) a négy nap alatt nyújtott szorgalmas munkáját, a gyerekek tartalmas időtöltésének segítését!

 

Zsoldos Tiborné

Nyitvatartás

Intézményünk a tanév ideje alatt vasárnap 16 órától (kollégiumi beköltözés miatt) tart nyitva péntek délután 18 óráig.

A hivatalos ügyek intézésére munkanapokon 7 óra 15 perctől 16 óráig van lehetőség.

Eseménynaptár
<< jan 2018 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
Események
  • Nincs bejegyzés