Rum-Kastély EGYMI

Alapítványunk adószáma: 18891120-1-18 Számlaszáma: 11747006-20197746

„Hetvenkedés”

Rum-Kastély EGYMI Platina Ünnepe

 

Rum-Kastély EGYMI 70 éve áll a gyógypedagógia szolgálatában, 1953-tól kezdődően nevelkednek, tanulnak az intézményben értelmi sérüléssel élő gyermekek, fiatalok.

A 70 éves fennállásunk megünneplésére 2024. április 15-én került sor. Jubileumi programsorozatunkat egy sikeres pályázatnak köszönhetjük, a  FLEX FOUNDATION 8.600.000 Ft-os támogatásának hála Rum-Kastély születésnapját méltóképpen, minden résztvevő számára emlékezetesen sikerült megünnepelnünk.

Az ELTE SEK PSZK konferenciatermében Kompetenciákon túl az együttműködés útján címmel szakmai fórumot tartottunk. Fodor István, a Szombathelyi Tankerületi Központ igazgatója, Rum-Kastély EGYMI fenntartója, Gerölyné Kölkedi Éva, az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ igazgatóhelyettese, Dr. Bakó Balázs PhD, egyetemi docens, ELTE Savaria Egyetemi Központ BDPK igazgatói megbízottja, Domjánné Éder Marietta – Rum-Kastély EGYMI főigazgatója és Dr. Ihász-Kozmor Barbara, a Rumi Csigabiga Alapítvány elnöke köszöntötte a részvevőket. Mindannyian mások vagyunk… című kisfilm levetítését követően Rum-Kastély EGYMI főigazgatója, Domjánné Éder Marietta mutatta be az iskolát múltját és jelenét.

Jubileumi programsorozatunk középpontjában egy csodálatos kiadvány áll, Csiga Samu és Csiga Sára a Kastélyiskolában című mesekönyvünk. A gazdagon illusztrált mesekönyv készítésének folyamatáról egy kisfilmet vetítettünk, majd Dr. Baráthné Molnár Mónika, Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár igazgatónője mutatta be a kiadványt. Mesénkkel a célunk a társadalom érzékenyítése. A mesében a különleges adottságokkal született kiscsigák bekerülnek egy szegregált Kastélyiskolába, ahol az évek alatt sok-sok tudással gazdagodnak, a történet végére az erdő teljes értékű lakóivá válnak. A könyv képeit rajzolta Sipos Kámán, szöveget írta: Fehér Nóra és Ihász-Kozmor Barbara, lektorálta Kustos Júlia.

Maradva a meséknél, következő előadónk: Vadadi Adrienn írónő, aki a mesekönyvek fontosságáról, a társadalmi elfogadásban betöltött szerepükről tartott izgalmas és elgondolkodtató előadást. Zsoldos Tibor Lászlóné, iskolánk gyógypedagógusa, a tánccsoport művészeti vezetője a tánc fejlesztő hatásairól, fontosságáról tartott előadást. Ha a táncunkat nézed, a szívünk szavait hallod… című előadásában érezni lehetett, hogy kollégáival szívvel-lélekkel dolgoznak annak érdekében, hogy a tanulók a táncművészet segítségével még teljesebb életet tudjanak élni.

Dr. Radványi Katalin sokunkat nevelt gyógypedagógussá, örömünkre most a 70. születésnapon is kaphattunk tőle jó tanácsokat. Magas színtű szakmai előadásában a szakemberek és a szülők együttműködésének fontosságára világított rá.

Fehér Nóra és Kiskós Bernadett, iskolánk gyógypedagógusai hagyományos és digitális eszközöket mutattak be. Elmondták, hogy napjainkban az online világ kivédhetetlen, fontos, hogy tanítványainkat megtanítsuk az okos eszközök adekvát használatára, ám felhívták a figyelmet arra is, hogy a hagyományos módszertan is rengeteg tudást, lehetőséget hordoz magában.

Ebédszünet után rövid mozizásra invitáltuk a nézőket, Rum-Kastély EGYMI Médiaszakkörének kisfilmjeiből láthattak válogatást, majd a szakkör vezetői Ihász-Kozmor Barbara és Győrváry-Góth Szilvia arról mesélt, hogy miért tarják fontosnak a gyermekek énképének alakulásában, önkifejezésük fejlődésében a filmes fejlesztést.

Civilek szerepe az érzékenyítésben, a komplex terápiás fejlesztésben címmel tartott előadást Kismándor Csilla, a Solymári Borsóház vezetője. Személyes tapasztalatain keresztül nyitotta fel szemünket a civilek fontosságára, majd egy kisfilm segítségével bemutatta a Solymári Borsóház munkáját.

A szakmai fórumot Dr. Matyas-Peter Anna Zsuzsánna, a Vadaskert Alapítvány gyermek- és ifjúságpszichiáter szakorvosa zárta. Napjainkban egyre több pszichés betegséggel küzdő gyermek van az iskolákban, fontos, hogy a gyermekek érdekében a szakemberek együttműködjenek. A doktornő rávilágított arra, hogy a medikális modell segítségével hogyan diagnosztizálnak, miként tudnak segítséget nyújtani.

A tartalmas szakmai program valóban sok új ismeretet adott minden részvevőnek.

 

Ünnepi programsorozatunk 16:15-kor folytatódott a Weöres Sándor Színházban. Az aulában „Ilyen az én Rum-Kastélyom” címmel rajzkiállítás, és „Egy mosoly, s ami mögötte van” címmel fotókiállítás megnyitó ünnepséggel, díjátadással vette kezdetét az esti program. Garas Kálmán fotóművész és Tóth Csaba, Munkácsy díjas festőművész értékelte az alkotásokat. Majd a Szombathelyi Polgár Kulturális Alapítvány (díjak felajánlói) képviseletében Molnár József, adta át a díjakat a legszebb alkotásokat készítő diákoknak.

Merklin Ferenc, az est műsorvezetője invitálta be a nézősereget az aulából a színház nagytermébe, majd köszöntötte az egybegyűlteket. Műsorvezetőnk szakmaiságának és emberségének hála, az este mindenki számára jól követhető volt.

Gálaestünk kezdetén Tóth András, a Weöres Sándor Színház gazdasági vezetője köszöntötte házigazdaként a közönséget. Ünnepélyes megnyitó beszédet mondott V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, államtitkár úr és Fodor István, a Szombathelyi Tankerületi Központ igazgatója, Rum-Kastély EGYMI fenntartója.

Domjánné Éder Marietta – Rum-Kastély EGYMI főigazgatója és Dr. Ihász-Kozmor Barbara, a Rumi Csigabiga Alapítvány elnöke köszöntötte a részvevőket. A Flex Foundation képviseltben László Levente gyárigazgató és Nagy Krisztina HR Manager átadta jelképesen a pályázati nyereményt, támogatást.

A protokoll után birtokba vették a színpadot Rum-Kastély EGYMI tanulói, dolgozói és barátai. Első műsorszámban Rum-Kastély EGYMI diákjai osztották szét szívüket. a szeretettel előadott produkció sok néző szemébe csalt könnyeket. A Dr. Nagy László EGYMI dalcsokorral készült: Szomora Amanda, Horváth Mercédesz, Ollári Szabina és Ress Dániel csodás előadásokkal kápráztatta el a közönséget. Rum-Kastély EGYMI Gézengúz Tánccsoport: Nézd meg lányom… című énekes táncbemutatójával mindenkinek mosolyt csalt az arcára. Koncz Dezső EGYMI dalos pacsirtái, Büki Noémi Nelli és Bogdán Tamás Bagossy Brothers: Olyan ő című dalát adták elő. Minden hang a helyén volt, a nézők tátott szájjal hallgatták a tehetséges duót. Bárczi Gusztáv EGYMI készségfejlesztő iskolásai Pantomim táncot mutattak be. Fantasztikus smink és jelmez, tehetséges gyermekek, remek koreográfia, ennél több nem kell a sikerhez. Ennél a produkciónál sem maradt el a vastaps. Rum-Kastély EGYMI – Színkottás Zenekara váltotta a táncosokat a színpadon, Hegyen és völgyön át ívelő előadásuk csodaszép volt, öröm volt hallgatni őket. Aranyhíd EGYMI néptáncosai tavaszi hangulatot varázsolva ropták a színpadon. Színes előadásuk után a FÉHE Nonprofit Kft. ellátottjainak színi előadása következett. Értékes vagy című darab megmutatta, hogy az előítéletek nagy hatással lehetnek az ember életére, de ha van valaki, aki elfogad minket olyannak, amilyenek vagyunk, akkor jelentéktelenné válnak a pontok és a csillagok. Rum-Kastély EGYMI Holdfény Tánccsoportja következett újfent, Utca, utca című koreográfiát mutatták be. Rendkívül színvonalas produkciójuk egy dologban hibádzott csupán, abban, hogy véget ért. Móricz Zsigmond EGYMI növendékei tavaszébresztő zenés produkcióval, majd Orsós Bence dalával varázsolták el a közönséget. Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ – Johanneum tavaszt hozó táncprodukcióval kápráztatta el a nagyérdeműt. Kastély EGYMI – Színkottás Zenekara másodjára is színpadra állt a közönség nagy örömére, színes csengettyűk segítségével az örömódát adták elő, majd Magyarország az én hazám című dalukkal nyűgöztek le bennünket. Rum-Kastély EGYMI Palotás tánca maga volt az elegancia, mesés koreográfia, gyönyörű kivitelezéssel. Iskolánk egykori diákjai szívüket hozták vissza nekünk, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Ivánci otthona igazi gála műsort adott, minden szívhez elért a szeretet, melyet sugároztak.

Az est egyik kiemelkedő műsorszáma volt, amikor Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház művésze felolvasta Csiga Samu és Csiga Sára a Kastélyiskolában című mesét. Jó volt látni és hallani a két kiscsiga életét hogyan változtatta meg a Kastélyiskola.

Az est sztárfellépője Kocsis Tibó énekes volt. Az énekes, dalszerző rövid idő alatt igazi koncerthangulatot varázsolt. A gálaest csúcsa volt a pillanat, amikor Kocsis Tibó mellé felsorakozott a Rumi Színkottás Zenekar és közösen énekelték: Szükség van rád! Megható és felejthetetlen élmény volt hallgatni a közös produkciót. Tanulóinkra valóban szükség van, bízunk abban, hogy a dal segítségével sok emberhez eljut üzenetünk, küldetésünk. Közönségünk megtanulta és megértette a gála zárószámának köszönhetően azt, hogy „nem szürkének születtél, nem hagyom, hogy elvigyen a szél…” című dal minden diákunkra igaz.

A felejthetetlen napról a továbbiakban beszéljenek fotóink és videóink.

Téli kavicsfestés

Az Ökoiskola tervezett programja valósult meg a tél három hónapja alatt. A csoportok tanulói, nevelői kavicsot festettek a télre jellemző motívumokkal, majd azokat közösen a kijelölt évszakágyásba helyezték el.

A tanulók ötletes munkái láthatók a képeken!

 

Pados Tamás

Ökoiskolai Munkacsoport vezetője

Hóvirágtúra

Az idei enyhe időjárásnak köszönhetően, már február elején kibújtak az első hóvirágok. A kastély környéki erdőben is lehet találni jó pár bokorral, de a kollégista gyerekekkel úgy döntöttünk, hogy keresünk máshol is. Egy kissé szeles délutánon 4óra után felkerekedtünk és Rábatöttősbe indultunk Hóvirágtúrára. A falu elején, egy üres telken rengeteg hóvirág fogadott bennünket. Óvatosan lépkedtünk vigyázva minden szálra. Fotókat is készítettünk, ahogy a gyerekek csodálják a tavasz hírnökét. Vacsorára érkeztünk vissza. Mindenki kellemesen elfáradt, de nagyon jól érezte magát.

Suboritsné Takács Szilvia

Tavaszköszöntő szavalóverseny

Február végén rendeztük meg iskolánkban a hagyományos tavaszköszöntő szavalóversenyünket, amelyen minden csoport képviselte magát. A tanulók magyar költők verseivel készültek, amelyek a tavaszi természetről, az állatokról szóltak. A nagyobbak közül néhányan hazafias verset adtak elő. A szereplést hosszas felkészülés előzte meg. A pedagógusok irányításával kiválasztotta mindenki a személyiségének megfelelő verset, értelmezték azt. Sok-sok gyakorlás után elérkezett a pillanat, amikor kiállhattak társaik és nevelőik elé, előadhatták kedvenc versüket. Felnőtteket meghazudtoló bátorsággal szerepelt mindenki. A jutalom sem maradt el, tárgyjutalomban és oklevélben részesült minden tanuló.

A zsűri döntése alapján az óvodás Szabó Milán, az iskolából pedig Ments Mercédesz, Horváth Katalin és Varga Viktória jutott tovább Keszthelyre a Felfénylő szavak szavalóversenyre, amelyet idén már 26. alkalommal rendeztek meg. Ezen a versenyen Vas, Zala, és Somogy vármegye tanulásban akadályozott és értelmileg akadályozott tanulói vettek részt. A népes mezőnyben iskolánk tanulói nem értek el helyezést, de nagyon szépen szerepeltek. A verseny után megnéztük a Balatont, amely nagy élményt jelentett számukra.

Angler Éva

Kissné Móricz Márta

Új játszószobával gazdagodott Rum-Kastély EGYMI

Az idei tanévben 70 éves fennállását ünneplő intézményben, Rum-Kastély EGYMI-ben 2024. február 6-án új játszószoba felavatására került sor.
Az intézményt támogató Rumi Csigabiga Alapítványhoz beérkezett tárgyi felajánlás képezi az új szobánk alapját. Köszönjük Martin Mitterhumernek, hogy innovatív kezdeményezésével színesebbé teszi óvodásaink, kisiskolásaink mindennapjait.
A nagymozgás fejlesztésére, az önfeledt közösségi élmény megélésére alkalmas létesítmény mellé további eszközöket vásárolt a Rumi Csigabiga Alapítvány: házikó, vár.
Az átadó ünnepséget a Rumi Színkottás Zenekar tette felejthetetlenné. A gyermekek örömmel vették birtokba az új szobát.

Kirándulás a befagyott Balatonhoz

Minden évben tervezzük, hogy megnézzük a kollégistákkal a befagyott Balatont. 2024 január 10-én megvalósítottuk régi tervünket, és hét kollégistával és két kísérővel elutaztunk a jeges Balatonhoz. Első megállónk a balatonmáriai strand volt, ahol a parti sétányon megcsodálhattuk a szálanként jégbundába öltözött füves partszakaszt, és a jégpáncélba bújt mólón egyensúlyozhattunk a tó közepe felé. Innen Balatonfenyvesre kísért bennünk a fagyos északi szél, ahol a jég fogságába esett strandon a hidegtől reszkető kézzel töltöttük ki és fogyasztottuk el a magunkkal hozott forró teát, amely belsőnket melegítve átjárta testünket, és mi jóleső érzéssel nyugtáztuk, hogy a hideg ellenére is páratlan élményben volt részünk.

A jövőben is azon leszünk, hogy a kollégistákkal minél több mindent megfigyelhessünk a természet csodái közül.

Domján Csaba

A Bordó Sárkány Együttes Koncert: Zenevarázslat a Kicsik Számára

Ma egy különleges kulturális élmény részesei lehettünk, amikor ellátogattunk a Bordó Sárkány együttes koncertjére a Rumi Rajki István Általános Iskolába.

Segítségükkel visszarepülhettünk a múltba, és megismerhettük a középkor híres világzenéit, illetve közelebbről megismerhettünk olyan hangszereket, mint a furulya, lantgitár, koboz és még sok más. Az együttes tagjai nemcsak virtuóz módon játszották ezeket a hangszereket, de interaktív módon be is vonták a gyerekeket, hogy megérezzék és megértsék a különböző hangok varázsát.

A zenekar dinamikus előadása és a gyermekbarát hangulat együttesen egy varázslatos légkört teremtett.

A koncert nem csupán egy zenei esemény volt, sokkal inkább egy interaktív utazás, amely örömöt és kreativitást hozott a kis és nagy nézők számára egyaránt. Az alábbiakban szeretnénk megosztani a koncert legemlékezetesebb pillanatait.

Nardai Daniella

Nyitvatartás

Intézményünk a tanév ideje alatt vasárnap 16 órától (kollégiumi beköltözés miatt) tart nyitva péntek délután 18 óráig.

A hivatalos ügyek intézésére munkanapokon 7 óra 15 perctől 16 óráig van lehetőség.

Eseménynaptár

<< máj 2018 >>
hkscpsv
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Események

  • Nincs bejegyzés