Rum-Kastély EGYMI

Alapítványunk adószáma: 18891120-1-18 Számlaszáma: 11747006-20197746

Zöld Hét Projekt

Ebben a tanévben a projekt keretén belül képzeletbeli utazáson vettek részt a tanulók. „Utaztak a Föld körül”. Az utazás célja, hogy eljussanak az indiánok földjére, megismerjék az életüket, hagyományaikat, jelképeiket.

Öt napon át, minden nap egy órában tartottuk a foglalkozásokat azzal a céllal, hogy segítsük a környező világ megismerését, alakítsuk az egészséges életmód iránti igényt, megismerjük tőlünk messze élő népcsoport életét. A KÖRNYEZŐ VILÁG FELFEDEZÉSE napján beszélgettünk, könyveket, fényképeket nézegettünk az indiánokról. Megismertük hazájukat, annak földrajzi fekvéséről szereztek a tanulók új ismereteket. Mindenki saját indián nevet választott, amit egész héten viselt. A KÉZMŰVESSÉG napján totemoszlopot állítottunk, síkbábokat, nyakláncot, talizmántartót, fejdíszt készítettünk, színeztünk, festettünk, fontunk. A RITMUS- ZENE- TÁNC napján ritmusjátékokat játszottunk, indián zenét hallgattunk, majd utánoztuk a táncukat. A MOZGÁSFEJLESZTÉS, MOZGÁSOS JÁTÉKOK napján indián eredetű mozgásos játékokat gyakoroltunk. A FEJLESZTŐ JÁTÉKOK, DRÁMAJÁTÉKOK napján a képességfejlesztést tartottuk szem előtt, ezért például mozdulatjátékokat játszottunk, élethelyzeteket dramatizáltunk.

A hét nagyon izgalmas volt.  A tanulók aktívak voltak, élvezték a változatos feladatokat. A projekt, a cselekvésbe ágyazott tevékenységekkel segítette az anyanyelvi, kommunikációs, érzelmi, erkölcsi, szociális, esztétikai kompetenciák fejlődését.

 

Zsoldos Tibor Lászlóné

 

Köszönet

Rum–Kastély EGYMI tanulói nevében hálásan köszönöm minden támogatónknak, hogy a járványhelyzet idején is segítettek minket, önzetlen adományaikkal támogatták gyermekeink mindennapjait, boldogabbá, örömtelivé tették az adventi várakozás idejét!

Köszönet, hogy hozzájárultak sok-sok rászoruló család karácsonyának szebbé tételéhez!

Mikulásvárás Rum-Kastélyban!

Mint minden évben, idén is nagy várakozás előzte meg a Mikulás érkezését. A gyerekek készítették a szebbnél szebb rajzokat, írták a leveleket, amiket aztán elhelyeztek egy erre a célra kitett dobozban, ahonnan a Mikulás elvihette őket.

A csoportok énekeket, verseket tanultak, meséket néztek, várták a Mikulást, aki december 7-én meg is érkezett. Az iskolánk támogatóinak, adományozóinak köszönhetően a Mikulás zsákja idén is tele volt finom cukrokkal, csokikkal, színes ceruzákkal, filcekkel, minden földi jóval.

Bár idén a vírushelyzet miatt a Mikulás és kísérője nem mentek be az osztályokba, minden csoportba benéztek és az ajtóba letették a gyerekeknek szánt csomagot. A gyerekek volt ahol énekkel, volt ahol kitett kitisztított cipőkkel, süteménnyel várták a kedves Mikulást. A látogatás után a Mikulás minden csoportba bejelentkezett online, és felolvasta a gyerekeknek, hogy mit látott az év folyamán, ki hogyan viselkedett.

Reméljük jövőre a megszokott módon találkozhatnak a diákok a Mikulással, addig pedig mindenki jól fog viselkedni, hiszen a Mikulásnak mindenki megígérte! 🙂 

Nagy Eszter

Készülődés a télre!

Köztudott, hogy télen nem minden madarunk vonul melegebb tájra, számos faj itthon marad, illetve a tőlünk északabbra fekvő, mostohább téli klímájú területek madarai számára sok esetben Magyarország jelenti a telelőterületet. Intézményünk természeti adottságai lehetővé teszik, hogy az iskola körül számos madárfaj emberi segítség nélkül is átvészelje a telet, viszont az etetés nagy könnyebbséget és biztonságot jelent a környék madarainak, nekünk pedig rengeteg megfigyelési élményt nyújt. Az idei évben minden csoport felújította a régi madáretetőjét, vagy újat készített. Kiállítás után kihelyeztük az ablakba, parkba őket. A madáretetés pedig minden csoport feladata lesz a tél folyamán.

 

Médiaszakkör

Rum-Kastély EGYMI médiaszakkörének legújabb kisjátékfilmje: Irány a buli című film, amely az elmúlt hónapokban számos elismerésben részesült. A II. Tiszántúli Speciális Filmszemlén közönségdíjat kapott, a 16. Vas-Film Fesztiválon a legjobb speciális filmkészítői díjat nyerte el, illetve 2020. november 18-án Budapesten a Magyar Speciális Független Filmszemlén különdíjat kapott.

Az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ által szervezett Gyermek és Ifjúsági Művészeti Fesztivál keretében meghirdetett PLÁNtáló című filmes pályázaton is indítottuk a szakkör két legújabb kisfilmjét, melyek közül a Kastély titka című alkotás 3. helyezést ért el.

A kisfilmek a fiatalok ötletei alapján készült történetek, melyekbe beleszőhették érzelem- és fantáziavilágukat, saját szemléletmódjukat, és vágyaikat. Az alkotásokban van humor, szerelem, bánat és öröm egyaránt, ami a korosztályukat jelenleg foglalkoztatja. A Berzsenyi Dániel Könyvtárral kötött együttműködés keretében, és Boros Ferenc, a könyvtár munkatársának szakmai segítségével a diákoknak újabb ötletei valósulhattak meg.

Az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ Suli-képek című fotópályázatán több diákunk indult a fotóikkal, közülük három gyermek alkotása részesült díjazásban: Baranyai Péter: Vidámság, Milkovits Éva: Tiszánál és Molnár Tibor: Munkában című fotóik, melyek megtekinthetők az Agora Sportházban nyílt fotókiállításon.

Győrváry-Góth Szilvia

FLEX támogatás

2020.11.11-én a Flextronics International Kft, FLEX jóvoltából Rum – Kastély EGYMI 1000 db maszk adományban részesült. Hálásan köszönjük a támogatást, hogy ebben a nehéz helyzetben is példát mutattak az önzetlenségükkel. Nagyon sokat jelent számunkra, hogy vannak olyan támogatók, akikre mindig számíthatunk!

Domjánné Éder Marietta

Szavalóverseny

Iskolánkban már többéves hagyomány, hogy Nemzeti nyelvünk ünnepe alkalmából szavalóversenyt szervezünk. Az idei kicsit eltért az eddig megszokottaktól, a járványhelyzet miatt csak online térben tudtuk megrendezni ezt az eseményt. A csoportok nagy lelkesedéssel és izgalommal készültek, tanulták, gyakorolták a verseket. Az osztályfőnökök videófelvételt készítettek a kész produkciókról, amelyeket aztán a csoportok számítógépen megnézhettek, így lehetőség nyílt arra, hogy mindenki láthassa a többiek versmondását is. Sok szép verset  hallhattunk, láthattunk, szinte minden csoportból több tanuló is vállalkozott a szereplésre. Öröm volt látni, hogy a gyengébb képességűek is próbálkoztak.  A verstanulás, versmondás segíti a beszéd, a gondolkodás, a memória fejlődését, növeli önbizalmukat. Minden szereplő oklevelet, ajándékot kapott. Reméljük, következő alkalommal már a megszokott módon rendezhetjük meg szavalóversenyünket!

Kissné Móricz Márta

gyógypedagógus

Nyitvatartás

Intézményünk a tanév ideje alatt vasárnap 16 órától (kollégiumi beköltözés miatt) tart nyitva péntek délután 18 óráig.

A hivatalos ügyek intézésére munkanapokon 7 óra 15 perctől 16 óráig van lehetőség.

Eseménynaptár

<< Már 2024 >>
hkscpsv
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Események

  • Nincs bejegyzés