Rum-Kastély EGYMI

Alapítványunk adószáma: 18891120-1-18 Számlaszáma: 11747006-20197746

Meghívó szakmai napra

Az érdeklődő szülők számára a +36 94 579 020 telefonszámon egyeztetve tudunk belátást biztosítani intézményünk mindennapjaiba.

Üzemlátogatás – Schaeffler Savaria Kft.

2019.12.04-én üzemlátogatáson vettünk részt a Schaeffler Savaria Kft.-ben. Nagy Miklós, a tanműhely vezetője körbevezetett minket a tanműhelyekben, az üzem területén a gyártási folyamatokba nyerhettünk betekintést, tanulóink robot irányíthattak.

Rengeteg élménnyel gazdagodhattunk, amit ezúton is nagyon köszönünk mindenkinek, aki támogatta és hozzájárult ahhoz, hogy a szakképzésben részt vevő diákjaink „külsős munkahelyeken” is tapasztalatokat szerezhessenek a munka világáról.

Köszönettel:

Fehér Nóra
11.C. osztályfőnöke

„MI IS ITT VAGYUNK!” sportnap

Sikeresen vettünk részt a „MI IS ITT VAGYUNK!” elnevezésű rendezvénysorozat keretén belül 2019.11.27-én megrendezett sportnapon, ahol játékos ügyességi sorversenyeken mérhettük össze tudásunkat kilenc csapattal. Hat fős csapatunk a rumi ficánkák: Lázár Izabella, Mocsár Zoltán, Pilz Bence, Szalai Edvárd, Szalai Henrik, akik az ötödik helyezést hozhatták el a versenyen. A gyermekek névre szóló oklevéllel és finomságokkal lettek gazdagabbak. A sport szakkör pedig labdát, boccia készletet és kosárpalánkot kapott. A gyermekek nagyon jól érezték magukat, élvezték a versengést. Jövőre újra nekivágunk!

Rum, 2019. 12. 06.

Salfai Pálma Magdolna
Sportszakkör vezető

V. Országos Független Speciális Filmszemle

2019. november 19-20-án tartották Budapesten az V. Országos Független Speciális Filmszemlét, melyre Rum-Kastély EGYMI médiaszakkörös diákjai is neveztek alkotásukkal. A színvonalas rendezvény második napján, az ünnepélyes díjátadón „Magas minőségű közösségi munkáért” különdíjat vehettek át diákjaink „A kastély titka” című kisfilmükért, mely a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár támogatásával, és Boros Ferenc szakmai segítségével valósult meg. A rendezvényen nagyon jól éreztük magunkat, sok új tapasztalattal gazdagodtunk.

Győrváry-Góth Szilvia, Beke Ildikó

Könyvjelzőcsere program 2019.

Az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Világhónapjának megünneplésére évek óta zajló könyvjelzőcsere programba kapcsolódott be iskolánk. A megemlékezés mottója: „ Álmodd meg! Képzeld el!” A könyvjelzőcsere projektbe online lehetett bejelentkezni 2 csoportban: a 12 éves és fiatalabb, valamint a 13éves és annál idősebb korosztály szerint. Az intézményünk mindkét kategóriába jelentkezett. A tanulók a legkisebbektől a legnagyobbakig könyvjelzőket készítettek különböző technikákkal a felnőttek segítségével, amelyeket a kijelölt iskolai csoportnak postai úton kellett eljuttatni. Az iskolapárokat a koordinátorok jelölték ki.

 A 12 éves korosztályban 1100 intézmény regisztrált. Portugáliai iskola lett a mi cserepartnerünk ebben a csoportban. Az általuk készített könyvjelzőket már megkaptuk, amelyek nagyon színesek, érdekesek lettek, a gyerekek tetszését is elnyerte. Hozzájuk is eljutott már a mi könyvjelző csomagunk, amit nagy örömmel fogadtak.

A 13 éves kor feletti csoportba 400 iskola regisztrált. Litvániai iskolát sorsoltak nekünk ebben a kategóriában. Az általunk készített könyvjelzőket elküldtük számukra, kaptunk visszajelzést, hogy megkapták és nagy tetszést váltottak ki alkotásaink. Ők még készítik a könyvjelzőket és rövidesen küldik, amit mi már nagy érdeklődéssel várunk.

A kapott könyvjelzőkből kiállítást szeretnénk készíteni.

Angler Éva
könyvtáros

Óriáskerék

Advent első hetében útnak indultak a 3.csoportos diákok és meg sem álltak egészen a szombathelyi óriáskerékig. Szinte mindenki izgalommal várta a különleges élményt, hogy 50 méter magasról kukucskáljon le a városra. Míg a magasságot nem kedvelők a távolról integethettek felhők között utazó gyerekeknek.

Díszítés

November utolsó hétvégéjén összegyűltek a gyermekfelügyelők, hogy feldíszítsék a kastély központi termeit. A nap végén közös énekléssel sikerült levezetni a fáradtságot. Így az adventi hangulatba öltöztetett iskola vasárnap délután már teljes díszben várta a gyermekek csodálkozó tekintetét.

Találkozások projekt – kiállítások

A Mozgás-művészetek-fejlesztő foglakozások munkaközössége szervezésében a Találkozások projekt elemeként ebben a tanévben már 2 kiállítás is megvalósult.

Október hónapban – a már hagyománnyá vált – ELTE Savaria Egyetemi Központ aulájában állítottuk ki gyermekeink rajzait és alkotásait a Tini Galopp program keretében „Izzik a galagonya” címmel. Az őszi hangulat, a színek kavalkádja minden látogató számára figyelemfelkeltő és elgondolkodásra okot adó, maradandó élményt nyújtott. A program keretében a sérült, fogyatékkal élő tanulók és a többségi társadalom fiataljai közelebbi kapcsolatba kerülhettek egymással.

A tél közeledtével újabb helyszínre költöztettük gyűjteményünket. A vasszécsenyi Ambrózy-Migazzi István Általános Iskola udvarán elhelyezett fa nyitott házikót öltöztettük téli kuckóvá. A „Hull a hó, hull a hó, mesebeli álom” elnevezésű kiállítás kihívás volt számunkra, hiszen kültéren eddig még nem készítettünk bemutatkozó jellegű galériát. Az újdonság varázsa, a nem megszokott körülmények inspirálták a munkaközösségi tagokat. Mesebeli köntös kaptak tanulóink munkái. A hatalmas hópelyhek még a 87-es főúton közlekedők számára is észrevehetőek voltak. A következő lépcsőfok majd a szemléletformáló, érzékenyítő osztályfőnöki órák megszervezése és a közös programok megvalósítása lesz. Bízunk benne, hogy a küldetésünk itt is eléri célját.

                                                                                               Szenczi Krisztina

                                                                                              munkaközösség vezető

Száll a madár ágról ágra

A Savaria Díszmadártenyésztő Egyesület rajzpályázatot hirdetett a szombathelyi Díszmadár Kiállítás alkalmából. A pályázat: „Száll a madár ágról ágra” címmel került meghirdetésre. A madarakat természetes élőhelyükön kellett megörökíteni. A pályázatra Horváth Katalin alkotását neveztük be. A Díszmadár Kiállítást 2019.10.18-án megtekintettük a 6-7. csoporttal közösen. A gyerekeknek nagyon tetszettek az ott látott különleges madarak. A pályázati munkák is kiállításra kerültek. A szervezők tájékoztattak bennünk, hogy Horváth Katalin különdíjban részesül az alkotásáért, valamint az egész csoportot Németh Eszter a Domus menzán szeretné megvendégelni egy ebéddel. Nagy örömmel fogadtuk a hírt és a meghívást. Élményekben gazdagon tértünk vissza az iskolába. Az ebéd meghívásnak is eleget tettünk, szívélyes fogadtatásban részesültünk. A gyerekek jó étvággyal fogyasztották el az ebédet a barátságos és hangulatos étteremben. Köszönetünket fejeztük ki a vendéglátásért.

Angler Éva
osztályfőnök

 

„PÁRIZSI NAP”

2019. 10. 15-én délelőtt az AGORA Sportház rendezvénysorozatának egyik programján vet-tünk részt 8. és 9. évfolyamos diákokkal. A „PÁRIZSI NAP” elnevezésű program célja a francia kultúra és a francia főváros beható tanulmányozása volt interaktív módon. Betekin-tést nyerhettünk a francia divat, öltözködés és smink világába. Megismerhettük a parfümké-szítés csínjátbínját, és ízlésünknek megfelelő illóolajokból parfümöket készíthettünk. Régi korok ruháiba bújhattak a diákok, melyek a rokokó stílust idézték. Megtudtuk, hogy a ma-gassarkú cipőket először a férfiak hordták, és a magas sarkak legnagyobb híve XIV. Lajos lett. Kedvence a piros sarok volt, melyet csak magas rangú férfiak viselhettek. Gasztronómi-ai élvezeteknek is hódoltunk: különféle sajtokból, gyümölcsökből sajttálat készítettek a diá-kok, melyet baquettel és áfonyalekvárral jóízűen elfogyasztottak. Az elhangzott informáci-ókból összeállított kvíz, és játékos verseny alapján ellenőrizhették megszerzett tudásukat. Sok élménnyel, és új ismerettel gazdagodtunk.

Győrváry-Góth Szilvia

Nyitvatartás

Intézményünk a tanév ideje alatt vasárnap 16 órától (kollégiumi beköltözés miatt) tart nyitva péntek délután 18 óráig.

A hivatalos ügyek intézésére munkanapokon 7 óra 15 perctől 16 óráig van lehetőség.

Eseménynaptár

<< ápr 2024 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Események

  • Nincs bejegyzés