Alapítványunk adószáma: 18891120-1-18 Számlaszáma: 11747006-20197746

Kedves időtöltésem…

A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár 2017. november 21-én lehetőséget adott egy bemutatkozó kiállítás elkészítéséhez. Nem ez az első alkalom, hogy helyet biztosítottak tanulóink munkáinak, alkotásainak bemutatására. A különlegességet az adta, hogy a kiállítás megnyitója után a „Találkozások” projekt keretében beszélgetést folytathattunk azokkal az érdeklődőkkel, akiket megérint a fogyatékos emberek világa (lehetőségeik, mindennapjaik, elfogadásuk, segítésük, integrációs törekvések stb.). A kiállítás osztatlan sikere után olyan szép számmal voltak kíváncsiak előadásunk – beszélgetésünk témája iránt, hogy az előadóteremben nem maradt üres szék. Késő délutánba fordult az idő, mire minden résztvevő választ kapott kérdéseire, érdeklődésére, felvetésére.

Örömmel nyugtáztuk, hogy van érdeklődés- és elfogadási hajlam a fogyatékosok irányába. Kell, hogy megvalósuljanak ezek a kötetlen beszélgetések, mert nélkülük nem lesz valódi, megvalósítható, eredményes találkozás épek és sérültek között.

Külön köszönet a könyvtár vezetőségének önzetlen segítségéért, és Dr. Baráthné Molnár Mónikának, aki mindenben támogatta a rendezvény sikeres megvalósulását.

Sipos Kálmán

A Vaol.hu cikke itt érhető el.

A Szombathelyi TV is forgatott az eseményen. A riport itt érhető el 07:15-től.

Eseménynaptár
<< dec 2017 >>
hkscpsv
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31