Alapítványunk adószáma: 18891120-1-18 Számlaszáma: 11747006-20197746

Mi is itt vagyunk!

A hagyományosnak mondható, idén második alkalommal megrendezett gála a fogyatékkal élő tehetségek bemutatkozását hivatott szolgálni. A megye több intézményéből érkeztek 2017.12.01-én, a Fogyatékos emberek világnapján megrendezett gálára gyerekek, felnőttek a szombathelyi Weöres Sándor Színházba. A rendezvénnyel a társadalom, a lakosság figyelmét is szeretnék felhívni a sérült emberek értékeire.

A rendezvény szervezését a Vas Megyei Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége Egyesülete, a Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. és a Mozgássérültek Vas Megyei Egyesülete vállalta.

Rum- Kastély Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben folyó tehetségnevelésnek az egyik színtere a szakköri keretek között működő tánccsoport. Célunk a sérült gyermekek személyiségének, testi, szellemi fejlődésének biztosítása, a mozgásfejlesztés, az értelmi képességek fejlesztése. Sikerélményhez juttatjuk a tanulókat a megismerési folyamatok során, és segítjük kibontakoztatni az együttműködő képességüket az önfegyelemre, fegyelmezett viselkedésre nevelés közben.  A Holdfény Tánccsoportot szakiskolás fiatalok alkotják, akik a kicsi táncosokkal együtt léptek fel. A Pinokkió című koreográfiában a nagy táncosok próbálják fegyelmezett viselkedésre tanítani a rosszcsont „Pinokkiókat”. Sikerült nekik?

 

 

Rum-Kastély Színkottás zenekara már sok éve működik, de ebben a formában két éve zenélünk együtt. Hetente jövünk össze próbálni, a tanulók mindig nagy lelkesedéssel és örömmel fogadják a fellépési lehetőségeket. Két művet mutattunk be a gálán, L. van Beethoventől az Örömódát, amellyel már karácsonyra készülünk és egy vidám dallamot az Alma együttestől.

 

 

 

A fellépés után megtekintettük a többi intézmény szereplőit, a nézőtér együtt szurkolt a fellépőkkel. A produkciókat a zsűri, St. Martin előadóművész, Rimányiné Kiss Anikó táncpedagógus és Török Gábor művészeti vezető értékelte, ami inkább megerősítés, bíztatás volt, mintsem minősítés. A megérdemelt díjakat, emléklapokat Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere adta át. A rendezvényt St. Martin koncertje, és egy finom ebéd zárta a színház éttermében.

Köszönjük a tartós élményt a szervezőknek, támogatóknak!

Domjánné Éder Marietta

intézményvezető

Nyitvatartás

Intézményünk a tanév ideje alatt vasárnap 16 órától (kollégiumi beköltözés miatt) tart nyitva péntek délután 18 óráig.

A hivatalos ügyek intézésére munkanapokon 7 óra 15 perctől 16 óráig van lehetőség.

Eseménynaptár
<< Már 2018 >>
hkscpsv
26 27 28 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
Események
  • Nincs bejegyzés