Aradi emléktúra
2019.10.02-én 10 órakor gyülekeztünk az iskola tízperces udvarán, hogy megemlékezzünk az ARADI VÉRTANÚK napjáról. Ezt a napot, az iskola hagyománya szerint megelőzte egy művészeti pályázat, melynek munkáit az iskola halljában állítottuk ki. Ebben a tanévben is nagyon szép munkák érkeztek.
A túra célja, hogy az iskola tanulói képességeikhez mérten ismereteket szerezzenek történelmünk ezen fontos időszakáról. A tevékenykedtetés az emléknyomok beágyazódását segíti, a jó levegőn való mozgás pedig az egészséges szabadidőeltöltésre buzdít.
Az idén is rövid és hosszú túraútvonalak között választhattak a csoportok. Ki-ki képességei szerint. Ennek jelentősége, hogy a mozgásukban korlátozott, ill. fizikailag gyengébb tanulók is részt tudjanak venni a túrán. A Diákönkormányzat kezdeményezésére: az indulás előtti időt arra használtuk, hogy össze szedjük a környéken található hulladékot és ezt a túra folyamán is elvégeztük. Ily módon kapcsolva össze az emléktúrát a környezetvédelem fontosságával. Az útvonalakat ügyességi és gondolkodtató feladatok tarkították.
Már szinte megszokott, hogy valami változást iktattunk be az elmúlt évihez képest. A tanulók szerint jó volt a túra, jól érezték magukat. Tetszettek az új ügyességi feladatok is.
Az emlékhelyre érkezés után mindenki virággal, ill. gyertyagyújtással tisztelgett a hősök emléke előtt .
Rum.2019.10.02.
Kiss Tibor