Újra találkoztak a kis művészek és a nagy produkciók
2023. május 12-én több év kihagyás után újra megrendezésre került Rum-Kastély EGYMI kiemelt programja, a XI. Művészetek Kis Barátai Kulturális Találkozó.
Rendezvényünkre 10 intézményből érkeztek, hogy énekkel, tánccal, verssel vagy színdarabbal szórakoztassák a lelkes közönséget.
A Rumi Rajki István Általános Iskola 2. osztályos tanulóinak köszönhetően megismerhettük a táncoslábú bárány történetét. Hangszerjátékkal és dob-előadással örvendeztettek minket a Lentiből érkezett Móricz Zsigmond EGYMI zenészei. Csodaszép tavaszai verseket szavaltak a Táplánszentkereszti Apáczai Csere János Általános Iskola alsó tagozatos diákjai. A Kőszegi Nagy László EGYMI tanulói két műsorszámmal is készültek, Nem találod királyság című verssel és a Margaret Island-től előadott dallal hatalmas sikert arattak. A délelőtt egyik fénypontja volt, amikor a Zalaszentgróti Koncz Dezső EGYMI két tanulója énekelt, Bagossy Brothers: Olyan ő c. dalát adták elő. Produkciójukat vastaps követte, a tiszta hangok és az elbűvölő előadás mindenki szívéhez eljutott. Ugyanezen intézményből néptánccal is bemutatkoztak, sőt a lelkes közönséget is megtáncoltatta a vidám tánckar. Érdekes és szemkápráztató műsorszám volt a győri Bárczi Gusztáv EGYMI Pantomim tánca. Szombathelyről két megható táncot mutatott be a Johanneum közössége, átéléssel és örömmel adták elő koreográfiájukat. Szombathelyről érkeztek a FÉHE poétái, kik verseikkel varázsolták el a nézősereget. Volt tanítványaink „új szívüket” tártánk elénk, megható volt újra intézményünkben látni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Ivánci és Csákánydoroszlói lakóit.
A vendégprodukciók között Rum-Kastély EGYMI művészei mutatkoztak be, az alsó tagozatos gyermekek nép körjátékot adtak elő. A Csalafinta Színjátszókör A Kiskakas rézgarasa című színdarabbal nevettette meg a közönséget. A Rumi Színkottás Zenekar több dallal is megajándékozott minket, megzenéstített vers, gyermekdal és könnyűzene egyaránt szerepelt repertoárjukban.
A rendezvény zárásaként Rum-Kastély EGYMI zenészei és táncosai „osztották szét szívüket”, majd a megható műsorszám után a résztvevő felnőttek lepték meg a kis művészeteket, a Halott Pénz: Soha nem hagylak el slágere zendült fel zárásként.
A színpadi produkciókat kiállítás tette még színesebbé, tavasz témakörében rengeteg csodaszép rajz,- és fotó érkezett hozzánk.
Minden művésznek és felkészítőnek köszönjük, hogy jelenlétével és műsorszámával megtisztelte rendezvényünket. Két év múlva találkozzunk újra!
Ihász-Kozmor Barbara