Ökoiskola hírei
Egészségnap
Máskép(p) film- és fotópályázat
2019. január 10-én részt vettünk a média szakkör diákjaival a Máskép(p) film- és fotópályázat eredményhirdetésén a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban. A fent említett pályázatra Vas megyei helytörténeti témában várták a fotókat és filmes alkotásokat. Tanulóink által készített három fotó díjazásban részesült:
2. helyezett Györkös Máté: Merőleges c. fotója, 3. helyezett Könyves Ferenc: Tavirózsák – Állati c. képe. Molnár Tibor Kukukcska c. alkotásával különdíjat nyert.
Győrváry-Góth Szilvia, Beke Ildikó /Rum-Kastély EGYMI/ 2019. január 14.
Megemlékezés az aradi vértanúkról
2018.10.03-én 10 órakor gyülekeztünk az iskola tízperces udvarán, hogy megemlékezzünk az ARADI VÉRTANÚK napjáról. Ezt a napot, az iskola hagyománya szerint megelőzte egy művészeti pályázat, melynek munkáit az iskola előterében állítottuk ki. Ebben a tanévben nagyon szép munkák érkeztek.
A túra célja, hogy az iskola tanulói képességeikhez mérten ismereteket szerezzenek történelmünk ezen fontos időszakáról. A tevékenykedtetés az emléknyomok beágyazódását segíti, a jó levegőn való mozgás pedig az egészséges szabadidő eltöltésre buzdít.
Az idén is rövid és hosszú túraútvonalak között választhattak a csoportok. Ki-ki képességei szerint. Ennek jelentősége, hogy a mozgásukban korlátozott, ill. fizikailag gyengébb tanulók is részt tudjanak venni a túrán. A Diákönkormányzat kezdeményezésére: az indulás előtti időt arra használtuk, hogy össze szedjük a környéken található hulladékot és ezt a túra folyamán is elvégeztük. Ily módon kapcsolva össze az emléktúrát a környezetvédelem fontosságával. Az útvonalakat ügyességi és gondolkodtató feladatok tarkították.
Már szinte megszokott, hogy valami változást iktattunk be az elmúlt évihez képest. A tanulók szerint jó volt a túra, jól érezték magukat. Tetszettek az új ügyességi feladatok is.
Az emlékhelyre érkezés után mindenki virággal, ill. gyertyagyújtással tisztelgett a hősök emléke előtt.
Rum.2018.10.14.
Kiss Tibor
A Világ Legnagyobb Tanórája
A Világ Legnagyobb Tanórája az első globális oktatóprojekt, melyen keresztül a gyermekek világszerte, egy időben megismerhetik az ENSZ által kihirdetett, fenntartható fejlődést szolgáló 17 Globális Célt.
Ebben a tanévben iskolánk is csatlakozott a kezdeményezéshez. Három csoportban, három kiválasztott Globális Célt dolgoztak fel a tanulók az osztályfőnökök irányításával. A feldolgozott tananyagnak az volt a célja, hogy megerősítse a gyerekeket abban, hogy mindenkiből válhat VilágVédő és mindenki tehet azért, hogy a Fenntartható Fejlődési Célok (Globális Célok) megvalósuljanak.
A tanóra végén VilágVédő portrék készültek.
Zsoldos Tibor Lászlóné
Rum, 2018.10.02.
X. Csiga-túra – 2018
Önkéntes szülői nap
Tisztelt Szülők!
Önkéntes szülői napra invitáljuk Önöket! Célunk, az iskolát körülölelő park szebbé tétele. Az önkéntes nap időpontja 2018.05.24.
9:00-tól 12:00-ig várjuk a segíteni tudó szülőket.
Tavaszi szemétszedés
A Diákönkormányzat szokásához híven, idén tavasszal is szemétgyűjtésre hívta az iskola diákjait és dolgozóit. 2018. április 23-án szerveztük meg programunkat, a Föld napjának megünneplésével egy napon. Az osztályok tanáraikkal kötetlen útvonalon szedték a szemetet a délelőtt folyamán, miután meghallgatták Bakonyi Róbert diákönkormányzati tagtól a programunk célját, valamint kiosztottuk a szemétszedéshez szükséges zsákokat, műanyag kesztyűket. Az osztályok emléklapot kaptak jutalmul a munkájukért.
Nagy Eszter
Kirándulás Klagenfurtba
Korán keltünk szerda reggel, még sötét volt amikor elindultunk a kisbusszal. Öten mentünk Rum-kastélyból: Horváth Irénke, Milkovits Éva, Bakonyi Róbert, Baranyai Peti és én (Kulcsár Bálint). Jani bácsi volt a sofőr, Gabi néni és Orsi néni kísért minket.
Búcsúnál mentünk át az országhatáron. Ahogy beértünk Ausztriába, minden másnak tűnt, mint Magyarországon. A táblák, az autórendszámok, és az emberek is mások. Más nyelven beszélnek, nehezen lehet érteni a németet, nehezebb mint az angol. Ausztriában sok alagút van, hosszú és rövid. Amerre mentünk 20 alagutat számoltunk. Útközben egyszer megálltunk egy parkolóban, pihentünk. Klagenfurt nagyon messze van Rum-kastélytól, messzebb mint Budapest.
A hosszú utazás után végül megérkeztünk Klagenfurtba, egy Európagimnázium nevű iskolába. A gimnáziumban voltak angolok és németek. A program neve, amin részt vettünk Inclusia. Egy kedves angol tanár néni fogadott minket. Először táncoltunk a horvát csoporttal, utána kézműveskedtünk és végül sportoltunk is az ottani gyerekekkel. Mindenki nagyszerűen érezte magát, sok gyerekkel és felnőttel beszélgettem angolul. Nagyon élveztem, hogy gyakorolhattam a nyelvet.
Az Inclusia program után elmentünk a Wörther-see-hez, ami egy nagyon szép tó. Piknikeztünk, sétáltunk, nagyon jó volt. A kirándulás végén bementünk egy nagy boltba, ott mindenki vásárolt magának édességet, Euroval fizettünk.
Majd visszatértünk Magyarországra. Olyan jól éreztem magam, hogy megfogadtam, németül is megtanulok, ahogy csak lehet.
Köszönjük a kirándulást!
Kulcsár Bálint
6. osztályos tanuló
Egészségnap
2018.02.19-én az Ökoiskolai Munkacsoport szervezésében egészségnapot tartottunk az iskolában.
A nap célkitűzése az volt, hogy tanulóink figyelmét felhívjuk az egészséges táplálkozásra, az egészséges életmód és a sport fontosságára. A nap szlogenje: „Laktózmentes, gluténmentes, cukormentes!”. A tanórákon elsajátított ismereteket gyakorolhatták, új ismereteket szerezhettek az állomások feladatainak teljesítése közben.
Ezen a napon vendégek is érkeztek az intézménybe. A Sárvári Apiarius Mézlovagrend képviselői, Horváth Antal és Nagy Gábor, valamint a Sárvár és Vidéke Méhész Egyesület elnöke, Makrai Attila. Makrai Attila jelképesen átadta a Méhész Egyesület felajánlását az intézmény igazgatójának, Domjánné Éder Mariettának.
Hét állomáson az ökoiskolai munkacsoport tagjai várták a csoportokat.
1. állomás: Izmosodj! Ügyeskedj!- a Mocorgó teremben játékos bemelegítő gyakorlatok után, egy- egy csoport sorversenyzett egymással. Minden tanuló teljesítette a pályát, ki segítséggel, ki önállóan. Hatalmas szurkolás mellett győzött mindig a jobbik.
2. állomás: Én is nagyon finom vagyok!- különleges, mediterrán gyümölcsökkel ismerkedtek a tanulók, melyekkel a mindennapokban nem találkoznak. Ezek kóstolgatásával, ízlelésével, tulajdonságaiknak megnevezésével új ismereteket is tanultak.
3. állomás: Gyógyít, és mézzel a legfinomabb!- a Sárvári Apiarius Mézlovagrend képviselői különböző ízű mézeket hoztak magukkal. Ezek kóstolgatása közben ismerkedtek tanulóink a méhészettel, megismerhették a szükséges eszközöket és tárgyakat, felöltözhettek a méhészek védőfelszereléseibe. A mézzel ízesített natúr gyümölcsteák igazi frissítő különlegességek voltak. Mézlovagok által felajánlott méz a hideg, téli napokon biztosan hozzájárul az egészség megőrzéséhez, a betegségek elkerüléséhez. Köszönjük!
4. állomás: Kóstolj meg!- Cukor-, glutén-, laktózmentes süteményekkel, pudinggal, lekvárokkal kínáltuk a „cukrászdába” betérő csapatokat. Mindezek olyan édességek voltak, melyekkel a mindennapi étkeztetés során nem találkoznak a gyerekek. Az ízük alig különbözik a megszokott édességekétől, és mégis finomak, egészségesek. Valamennyien jó étvággyal fogyasztották el ezeket az egészséges ételeket.
5. állomás: Finom és ízletes!- Szendvicseket készítettek a gyerekek. Abonett kenyerekre különböző zöldségekből, sajtból készített szendvicskrémeket kentek a tanulók.
6. állomás: Színezz!- A szorgos méhecskék munkáját elevenítették meg színes ceruzáikkal a tanulók. Az elkészült alkotásokból kiállítást tervezünk.
7. állomás: Tejivó!- Növényi alapú, tejhelyettesítő termékeket (Mandula tej, Kókusztej, Kesudiótej, Mandula-kókusztej, Rizs-zabtej, Szójatej) kóstolhattak ezen az állomáson a gyerekek és a felnőttek.
A délutánt filmvetítéssel zártuk. A méhek életéről, a mézkészítésről szerezhettek új ismereteket a tanulók.
Rum, 2018.02.19.
Zsoldos Tibor Lászlóné
Ökoiskolai Munkacsoport
Mozdulj rá! – Játékos ügyességi sorverseny
Idén is megrendezésre került, ökoiskolai kereteken belül, a „Mozdulj rá!” elnevezésű, játékos ügyességi sorverseny az alsó tagozatos tanulóink részvételével! Ezzel a játékos sport délutánnal szerettük volna a gyermekekben felébreszteni az együtt mozgás örömét és a sportolás szeretetét, valamint lehetőséget biztositani számukra a sportszerű versenyzésre. Az ügyességi versenyen az óvodai csoporttól az ötödik osztályos tanulókig vettek részt a gyermekek, négy csapattal. Helyszínül pedig a Mocorgó terem szolgált.
A program közös bemelegítéssel kezdődött, amiben a gyermekek már nagy örömmel, lelkesedéssel és tenni akarással vettek részt. Minden feladatban ügyesen teljesítettek. Ilyen feladat volt a szlalom futás, páros lábon ugrálás a célig és vissza, a karikákon való átbújás és még sok más hasonló feladat. Végezetül a közös levezetésben, lazításban is örömmel vettek részt a gyermekek. A sorversenyt mindenki teljesítette, ügyesen és sportszerűen versenyzett.
A nagy érdeklődésre való tekintettel jövőre újra találkozunk!
Rum, 2017.10.04.
Elek Pálma