Alapítványunk adószáma: 18891120-1-18 Számlaszáma: 11747006-20197746

Esélyegyenlőségi nap


Rum-Kastély EGYMI a X. Esélyegyenlőségi napon

 

            Immáron 10. alkalommal került megrendezésre Szombathelyen, a Vas Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház és a Vasi Ifjúságért Egyesület koordinálásával, az Aranyhíd EGYMI épületében az Esélyegyenlőségi nap. 2017. május 8-án (hétfőn) 7-8. osztályos általános iskolás diákokat vártak a szervezők azért, hogy egy különleges délelőttön megismerhessék a különböző fogyatékossággal élők életét, s új ismereteik felhasználásával később elfogadóbbak és segítőkészebbek legyenek majd sérült embertársaikkal.

            A rendezvényt Szombathely város polgármestere dr. Puskás Tivadar nyitotta meg, majd köszöntőt mondott Tóthné Sipos Judit (Aranyhíd EGYMI igazgatója) és Boros László (vasi Ifjúságért Egyesület elnöke).

            A megnyitót követően a csoportok 5 állomáson keresztül ismerkedhettek meg a testi, -érzékszervi és értelmi fogyatékos emberek világával.

            Rum-Kastély pedagógusai az értelmileg akadályozott fiatalok életét mutatták be az érdeklődő csapatoknak. Egy rövid kisfilm megtekintése után óriás kirakóból kellett összeilleszteni Rum-Kastély épületét. Majd Krizsánné Szabó Gabriéle vezetésével betekintést nyerhettek a színkottás zene rejtelmeibe. Elek Pálma és Ihász-Kozmor Barbara ezzel egy időben érzékenyítő játékokat mutatott be a diákoknak: súlyozott ceruzával írás, kesztyűben gyöngyfűzés szolgálta annak a megismerését, hogy az értelmi sérültek finommotorikája mennyire más, mint az övék. A kommunikációs gátak bemutatását a „szavak nélküli beszéd” játék érzékeltette.

            A diákok lelkesek és érdeklődőek voltak, minden csapat a maximálisan adható zsetonnal távozott az állomásról. Reméljük, hogy a tanultakat tudják és fogják is alkalmazni a későbbiekben.

 

Elek Pálma

Ihász-Kozmor Barbara

 

 

 

Nyitvatartás

Intézményünk a tanév ideje alatt vasárnap 16 órától (kollégiumi beköltözés miatt) tart nyitva péntek délután 18 óráig.

A hivatalos ügyek intézésére munkanapokon 7 óra 15 perctől 16 óráig van lehetőség.

Eseménynaptár
<< máj 2024 >>
hkscpsv
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
Események
  • Nincs bejegyzés