Rum-Kastély EGYMI

Alapítványunk adószáma: 18891120-1-18 Számlaszáma: 11747006-20197746

Szavalóverseny

November hónapban Nemzeti nyelvünk ünnepe alkalmából szavalóversenyt rendeztünk. Minden csoport több verssel is készült, de sajnos a járvány miatt idén is csak az online térben mutatkozhattak be versmondóink. Már hetekkel ezelőtt el kezdtünk készülni, kiválasztottuk a verseket, értelmeztük azokat, majd sok-sok gyakorlás után videóra vettük a produkciókat. Az osztálytermekben aztán mindenki megnézhette társai előadását. Tanulóink életkori sajátosságuknak megfelelő magyar költők versével készültek, de láthattunk játékos, és zenés előadásokat is. A gyerekek felnőtteket meghazudtoló bátorsággal álltak a kamera elé, és lelkesen szerepeltek. Persze a jutalom sem maradt el oklevelet, könyvet, édességet kaptak a szereplők.

Reméljük, a tavaszi szavalóversenyünkön már élőben tapsolhatunk versmondóinknak!

 

 

Kissné Móricz Márta

gyógypedagógus

Élménybeszámoló a bábelőadásról

Mesebolt Bábszínház tartott előadást Rum-Kastély EGYMI-ben 2021. 11. 24. szerdán délelőtt.

A Királyok könyve című, Árpád-házi királyaink életét feldolgozó osztályterem-színházi sorozatból a Történetek a Honfoglalásról című előadás bemutatására került sor. Az élményszerű és látványos produkció, egy könyvlapok lapozása alapján a bábszínház színészének elbeszélésére, illetve meseszerűtörtének bemutatására épült.  A színvonalas előadás után az előadóművész egy keresztrejtvényt osztott ki a nézőközönségnek, amelyet közösen sikerült megoldani az előadásból szerzett információk alapján.

A csodálatos bábjáték megvalósításért köszönetet szeretnénk mondani a Mesebolt Bábszínház társulatának.

Pados Tamás gyógypedagógus

Világ Legnagyobb Tanórája

Iskolánk ebben a tanévben is csatlakozott ahhoz a nemzetközi oktatási projekthez, melyen keresztül a tanulók megismerhetik a fenntartható fejlődést szolgáló Globális Célokat.

A Világ Legnagyobb Tanórája idei programja az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával a PontVelem Nonprofit Kft. szervezésében 2021. október 4-8. között valósult meg. Minden évben egy-egy téma kerül középpontba, idén a 4. Minőségi oktatás és a 13. Fellépés az éghajlatváltozás ellen globális célokkal ismerkedtek a diákok.

A pedagógusok, a tanulók értelmi képességeinek figyelembe vételével dolgozták ki a tanóra anyagát. Tanulóink aktívan vettek részt a  tanórák folyamatában, ismerkedtek az új fogalmakkal, tablókat, újrahasznosított anyagokból játékokat készítettek, megfogalmazták, lerajzolták azokat a lehetőségeket, melyekkel Ők is aktívan fel tudnak lépni az éghajlatváltozás ellen.

Rum, 2021.10.11.

Zsoldos Tibor Lászlóné

 

VEGETÁRIÁNUS VILÁGNAP

  1. október 1.

Az Ersamus programunk keretében mi is csatlakoztunk a Vegetáriánus világnaphoz, melynek a keretében egy ételt készítettünk a gyerekekkel, jó hangulatban, ergészségesen! 

Zöldséges tócsni készítése

A résztvevő gyerekek: 1 fő tanulásban akadályozott, 3 fő értelmileg akadályozott gyermek.

Az egészséges táplálkozás jegyében a gyerekekkel megismerkedtünk a húsmentes étkezés alapjaival. Az elméleti ismeretek után gyakorlatban is kipróbáltuk, megkóstoltuk az egyik vegetáriánus ételt, a zöldséges tócsnit.

Hozzávalók:

cukkini

sárgarépa

burgonya

tojás

liszt

friss bazsalikom

fokhagyma

só, bors,

kevés olaj a sütéshez

 

A munka megkezdése előtt megbeszéltük a balesetvédelmi szabályokat, és a teendőket.

A munkát azzal kezdtük, hogy megvizsgáltuk az alapanyagokat. (színe, illata, tapintása)

A hozzávalókkal való megismerkedés után hámozókéssel meghámozták a zöldségeket a gyerekek.

Reszelő segítségével lereszeltük a zöldségeket, közben nagyon vigyáztak, hogy az ujjaikat ne reszeljék bele. ( húsmentes étel J )  Sózás után néhány percig állni hagytuk, majd jól kinyomkodtuk belőle a vizet.  Ebből a keverékből picit mindenki megkóstolt, hogy a zöldség ízét érezzék. Ezek után hozzákevertük a lisztet, tojást, és a fűszereket. A tojás feltörése kisebb bonyodalmat okozott, hiszen a héja nagyon törékeny. A bazsalikomot apróra vágtuk, így került bele az ételbe.

Amíg a zöldségkeverék pihent egy kicsit, elmosogattuk az eszközöket, letöröltük az asztalt, és előkészültünk a sütéshez.  Mivel a sütés igen balesetveszélyes művelet, ezért ezt szigorú felnőtt felügyelete és együttműködésével valósult meg. Megpróbálták az olajba helyezni a zöldséges keveréket, illetve megfordítani és kiszedni tányérba.

A vidám hangulatú sütés után jóízűen elfogyasztottuk az elkészült tócsnit.

Kókol-Sági Tamara

Cirkuszlátogatás

 

2019 novemberében elindult Magyarország Kormányának támogatásával megvalósuló és az Emberi Erőforrások Minisztériumának felügyelete alatt álló Lázár Ervin program. A program keretén belül 2021. október 12-én iskolánk 10 fő tanulója a Fővárosi Nagycirkusz klasszikus cirkuszművészeti, Cirkománia című előadását tekinthette meg. A lélegzetelállító cirkuszi műsorszámok látványán túl az előadáson részt vevő tanulók erkölcsi iránytűt, példamutatást is kaptak a történeten keresztül, melyben az önálló egységgé olvadt össze, a rossz jóvá, a rút széppé változott. Az előadás által láthatóvá vált a közösség ereje, hite, akarata, mely nélkülözhetetlen a nagy célok eléréséhez az életben.

ARADI VÉRTANÚK EMLÉKNAPJA

EMLÉKTÚRA 2021

 

2021.10.05-én 10 órakor gyülekeztünk az iskola tízperces udvarán, hogy megemlékezzünk az ARADI VÉRTANÚK napjáról.

A túra célja, hogy az iskola tanulói képességeikhez mérten ismereteket szerezzenek történelmünk ezen fontos időszakáról. A tevékenykedtetés az emléknyomok beágyazódását segíti, a jó levegőn való mozgás pedig az egészséges szabadidőeltöltésre buzdít.

Az idei tanévben szakítottunk hagyományunkkal, mely szerint kicsi és nagy körben teljesítenék a túrát a tanulók.

A Diákönkormányzat kezdeményezésére: az indulás előtti időt arra használtuk, hogy összeszedjük a környéken található hulladékot és ezt a túra folyamán is elvégeztük. Ily módon kapcsolva össze az emléktúrát a környezetvédelem fontosságával. Az útvonalakat ügyességi és gondolkodtató feladatok tarkították.

Már szinte megszokott, hogy valami változást iktattunk be az elmúlt évihez képest. A tanulók szerint jó volt a túra, jól érezték magukat. Tetszettek az új ügyességi feladatok is.

Az emlékhelyre érkezés után mindenki virággal, ill. gyertyagyújtással tisztelgett a hősök emléke előtt.

Rum.2021.10.13.

Kiss Tibor

Ismét szüreteltünk

RUM-KASTÉLY 2021

 

A 2021. év forró őszén is elérkezett a szüret ideje az iskolánkban. Szeptember 7-én délután szüreti felvonulás indult a kastélyparkból. A felvonuláson nem csak az iskola tanulói vettek részt, hanem a nálunk tartózkodó „ERASMUS+ nemzetközi küldöttség is. A szőlőbe érkezve mindenki megkereste a saját csoportjának kijelölt helyet és nekiláttak a szüretelésének. A vendégek is lelkesen vették ki részüket a munkából. Miután a vödrök és a szőlőszállító kiskocsik megteltek elkezdődött a darálás illetve a préselés munkája, melyeknek a végén megkóstoltuk az idei mustot. „Szakértők” szerint nagyon finomra sikeredett. A szüret másnapján a csoportok különféle munkákat készítettek melyeket a szüret ihletett. Ezekből egy kiállítást készítettünk az iskola aulájában.

Rum 2021. szeptember 19.

Kiss Tibor

 

Mozdulj rá! – Játékos sport délután

Két év kihagyás után, iskolánkban újra megrendezésre került a „Mozdulj rá!” elnevezésű játékos sportdélután. Ezen a délutánon az óvodás korosztálytól egészen a 6. osztályig vettek részt a tanulóink. Együtt mozoghattak, csapatokat alkothattak és versenyezhettek is egymással.

A közös játékos bemelegítés után, két csapatra bontottuk a gyermekeket. Ezt követően pedig különböző játékos sorversenyekben mérhették össze erejüket, gyorsaságukat, egyensúly érzéküket és célzó tehetségüket. Zsámolyokon ugrottak át, bójákat kerülgettek babzsákkal egyensúlyozva. Versenyt futtatottak karikákkal, célba dobtak kislabdákkal és kapura rúgták a focilabdát.

Jókedvűen telt a délután, majd alaposan elfáradva tértek vissza a gyermekek a délutáni foglalkozásokra!

Rum, 2021. 10. 02

Salfai Pálma Magdolna

Gyógypedagógus

Erasmus +

Az Erasmus + „Együtt a jövőért – együtt leszünk Európában aktívak a környezetünkért” címet viselő, határokon átnyúló pályázatunk első mobilitása 2021.09.06-10-ig valósult meg Rum-Kastély EGYMI-ben. A kollégák Belgiumból, Németországból és Lengyelországból érkeztek hozzánk. A pedagógus képzés keretében megismerkedtek a résztvevők az infokommunikációs eszközök alkalmazási lehetőségeivel a fogyatékkal élő gyermekeknél a környezettudatos nevelés érdekében. A Verbalio, Active Inspire, Learning apps programok gyakorlati használatát mutatták be a kollégák a külföldi résztvevőknek. Betekintést nyertek az intézményben folyó környezettudatos nevelésbe, részt vettek a „Szőlő projekthét” rendezvényein (szüret, óralátogatások). Megtanulhattak facebook oldalt készíteni, valamint készült egy adatbázis az őshonos fák, ökokert növényeivel, QR kódok létrehozásával.

Nagy élményt nyújtott számukra, hogy megismerhették, hogyan tanulhatnak meg a sérült gyermekek gyönyörű természetfotókat készíteni, illetve filmezni. A filmkészítést saját maguk is kipróbálhatták, az általuk készített filmet búcsúajándékként kapták.

Hasznos hetet töltöttek nálunk a visszajelzések alapján, ugyanakkor a látogatás számunkra is előnyös volt, hiszen mi is megismertünk több, eddig általunk nem használt online alkalmazást.

Köszönet a közreműködő, jól felkészült kollégáknak!

Domjánné Éder Marietta

SPORTTÁBOR 2021.06.21-26

A tábor programjai kiscsoportokban, a csoportot vezető pedagógusok elképzelése szerint valósultak meg, alkalmazkodva a csoport képességeihez és a napi időjáráshoz. Az első napon a tanulók megérkezése után a csoportvezetők az adott csoport lehetőségei szerint szerveztek programot. Volt aki túrázott, kerékpározott, mások énekeltek, körjátékoztak, vagy ügyességi játékokat játszottak.

A második napon is nagyon meleg volt ezért inkább az árnyékban próbáltunk játékokat kitalálni. A kisebbek kézműveskedtek, de a bátrabbak a nagy meleg ellenére kimerészkedtek. Volt csoport aki mocsárjárást és egyéb ügyességfejlesztő feladatokat oldott meg, volt aki ma is túrázott, kerékpározott. A nagy melegben egy hűsítő jégkrémmel zártuk le a nap ebéd előtti szakaszát.

A harmadik napon az ovitól a 4. csoportig kastély parkjában rendezett akadályversenyeket Salfai Pálma. A feladatok, többek között: zsámolyokat kellet leküzdeniük, karikákba beleugraniuk, szlalomban futniuk, alagútba bebújniuk, „palacsintává” kellett válniuk és a végén kapuba kellet dobniuk és rúgniuk a labdát. Ugyanekkor a többi tanulónak a kertben készítettem akadálypályát, ahol különféle ügyességfejlesztő tevékenységeket lehetett végezni: Pl.: kerékpár szlalom, tollasütővel pincérkedés, célba dobás, célba rúgás stb. Játék közben búcsút vettünk két iskolánkat végleg elhagyó tanulónktól. A játék végén mindenki elfogyasztotta a nagyon finom gyümölcssalátát, melyet a felügyelő nénik állítottak össze. Ezután mindenki egy közös „párazuhany” hűsölésen vett részt. 

A negyedik nap délelőttje túrázással, kerékpározással, különböző ügyességi játékokkal, erdei sétával telt. Tízórai után közös fagylaltozáson vettünk részt, majd a kertben találkoztunk egy frissítő „párazuhanyra”

Az utolsó nap a táborzárásé volt. A kisebbek homokoztak egy keveset, majd közös bulit rendeztünk a fák alatt, ahol buborékfúvó gép, zene, és tánc volt. Tízóraira egy kellemeset „dinnyéztünk”, majd egy közös „párazuhannyal zártuk a tábort. A tanulók élményekkel gazdagon tértek haza, amit a mellékelt fotók is bizonyítanak.

Nyitvatartás

Intézményünk a tanév ideje alatt vasárnap 16 órától (kollégiumi beköltözés miatt) tart nyitva péntek délután 18 óráig.

A hivatalos ügyek intézésére munkanapokon 7 óra 15 perctől 16 óráig van lehetőség.

Eseménynaptár

<< ápr 2024 >>
hkscpsv
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Események

  • Nincs bejegyzés